Bátonyterenye város a "Palócország"- nak is nevezett, Nógrád megye keleti részén, a Mátrától északra, a Cserhát-hegységet keletről érintve, a Zagyva- és Tarján-patakok völgyében található. A településen áthalad, illetve érinti a 21-es, és az ebből kiágazó 23-as számú főközlekedési útvonal.A települést átszeli a Budapest-Hatvan-Salgótarján vasútvonal (épült 1867), amelyből Kisterenye településrésznél leágazik(zott) a Kál-kápolnai (épült 1886) szárnyvonal. Városunk Budapesttől mintegy 100 km-re, a megyeszékhelytől 15 km-re, Szlovákiától 25 km-re, egy több kiágazású széles völgyben található.

A közel 8000 hektáros területen elterülő közigazgatási egység három kistájhoz tartozik: Mátralába (Maconka, Nagybátony), Zagyvavölgye (Kisterenye), Központi-Cserhát széle (Kisterenye, Szúpatak). Városunk mai területe korán benépesült, a bronzkor második felében, Kr.e. 1500-körül sűrűn lakott hely volt. Kisebb megszakításokkal, a honfoglalás idején is lakták a vidéket (Kisterenye Aranyhegy, Kr.e. 1500 körül, a középbronzkor, Nagybátony 972 urnasír).
 

Bátonyterenye elődtelepüléseinek első okleveles előfordulási időpontjai:

•     Nagybátony 1216, Batun (!)
•     Maconka 1297 Machunka mint személynév, 1396-ban mint településnév
•     Kisterenye 1280 Thyrina, majd 1381-ben Egihazas illetve Vásáros Therennye
•     Szúpatak 1461 Azzywpatak névalakban található a forrásokban
   

A korai középkorban, a török megjelenéséig Kisterenye településrész Vásáros előneve (1413) arra utal, hogy egy terület piacközpontja lehetett, mezővárosi ranggal. Buda elfoglalása után, és Hatvan elestével, a szabaddá vált Zagyva-völgye a török portyák egyik célpontjává vált.
Már az 1550-es években Nagybátonyt, Maconkát többször felégették, Szúpatakot mintegy 100 évre lakatlanná tették, Kisterenye pedig 1686 után vált pár évre lakatlanná. Szúpatak földjét maconkai jobbágyok bérelték. Az újratelepítés során nagyrészt a volt őslakosok jönnek vissza, kivétel Szúpatak, melyet 1740 tájékán Lucsatyinbol jövő szlovák családok népesítettek be.
A XVIII-XIX. században két jelentős nemesi család birtokolja a településéket, az Almássyak és a Gyürkyek. A XIX. század második felének vasútépítése bekapcsolja az ország infrastruktúrájába.
 

A középkorban főleg mezőgazdasággal (ezen belül növénytermesztés, állattenyésztés, kisrészt erdőgazdálkodással) foglalkozott a helyi lakosság. Szúpatak kivételével mindhárom település a nagybirtokok hazája. Több birtokos – közbirtokosság - gyakorolta földesúri hatalmát. A négy település közül Kisterenye 1867 májusában vasutat kapott, Szúpatak kivételével Maconka és Nagybátony határát is érintette a vasút. A vasút megléte biztosította az már korábban ismert szén gazdaságos kitermelését, ami egyrészt átrendezi az itteni lakosság nemzetiség összetételét, másrészt pedig alapot ad a gazdasági fellendüléshez.

A települések között Kisterenye és Nagybátony határában, az 1860-as években, először kisipari módszerekkel, később a Kisterenyei Kőszénbánya Rt. megalakulásával (1871) nagyüzemi módszerekkel folyt a termelés, Nagybátonyban ez a 20. század teljesedik ki. A bányászkodás átalakítja a település szerkezetet Kisterenyén és Nagybátonyban, ez utóbbiban a bányatelepek több kilométerre alakulnak ki az anyaközség határában (Katalinbányatelep, Szorospatak, Központitelep). A 20. század ötvenes éveiben központi akaratra megépítik a "Bányavárost". A szénbányászatra természetes módon épült rá a megyében az ipar. Családok ezreit vonzotta a Mátra északi vidékére a munka, a jobb megélhetés lehetősége Nógrád és a környező megyék, illetve az Alföld szegényparaszti falvaiból.

1950-ig, a tanácsrendszer megalakulásáig Nagybátony és Maconka Heves megyéhez tartozott, Kisterenye és Szúpatak pedig Nógrád megyéhez. 1950-ben kezdték meg a Bányaváros építését. Akkoriban a lakosság fele bányamunkás, a negyede földműves volt. Szintén az 1950-60-as években alakították ki a településrész intézményhálózatát: bölcsőde, óvodák, általános iskola, középiskola.

Bátonyterenye település négy különálló község egyesítésével jött létre a 80-as években. A címerben található négy lángcsóva, a négy települést jelképezi. A névadó településeket körzetközponttá a szénlelőhelyek megtalálása tette a XIX. század ötvenes éveiben.

A város a már említett  négy településből alakult ki 1964 és 1984 között (ezek: Maconka, Nagybátony, Kisterenye és Szúpatak), melyek közül évszázadokon keresztül a legnagyobb Kisterenye volt, kedvező földrajzi elhelyezkedése, a közlekedési utak találkozása, később a vasúti csomópont kialakítása tette lehetővé fejlődését. 

A történelem folyamán ezek a települések gazdaságilag, emberileg közel kerülnek egymáshoz és a politika 1980-as évek elején meggyorsította az egyesülést. 1981 december 31-ig az önálló nagyközség Kisterenye (és Szúpatak), 1982 január elsejével 13/1981.sz. NET határozata alapján Kisterenyének és Nagybátonynak (1964-től Maconkával egyesülve) közös tanácsa lett Nagybátony székhellyel. 1984 január elsejével Bátonyterenye néven egyesült és városi jogú nagyközségű rangot kapott (vö 23/1983 NET határozat), majd 1989-ben megkapta a városi rangot.

A bányák megszűnése miatt a megye akkori vezetői a különböző gyárak fiókintézményként való idetelepítését szorgalmazták. Nagybátonyban: Fűtőber, Harisnyagyár, Kisterenye településrészein először vasöntödét terveztek, végül a salgótarjáni Acélgyár egyes gyáregységei kapnak helyet.
A mezőgazdaságát a kollektivizálás után a több kis téeszből alakult Mátra MGTSZ koordinálta, és jelenleg is meghatározója, hagyományos növénytermesztést és istállózott állattenyésztést választva profilul.
Az észak-magyarországi régió súlyos foglalkoztatási gondjai városunkban is jelentkeznek. Az ipar szerkezetátalakításának hosszú folyamata, a nógrádi szénbányászat jogutód nélküli megszűnése számos család helyzetét lehetetlenítette el, a munkanélküliség mai napig a település legégetőbb társadalmi problémája. Ugyanakkor infrastrukturális területen komoly fejlődés történt. A 21. század elején kialakított ipari parkban egyre több vállalkozás kezdi el tevékenységét.

Kultúrtörténeti szempontból az alábbiakat tartjuk szükségesnek megemlíteni:

A településrészek közül az 1964-ben összeépült Maconka és Bányaváros középmagas épületek által beépített, Kisterenye településrész néhány tömblakás kivételével kertváros jellegű, szabadon álló, jelentős számú házhellyel rendelkezik.

Szúpatak lakossága töredékére zsugorodott, pedig a településrész megmentésre érdemes, hiszen évszázados településszerkezete, a népi építkezés még fellelhető formái különleges értéket képviselnek. Mindez a kétszáz évvel ezelőtt betelepült szlovákság kulturális örökségét képezi. Jelenleg a település anyagi gondjaival van elfoglalva, de adottságai révén megfelelő tőke megjelenésével nagy jövő előtt áll.

Kisterenye: a magyar archeológia egyik bölcsőjeként ismert Arany-hegy középbronzkori leleteivel, a Gyürky-Solymosy kastély Magyarországon szinte egyedülálló hagymakupolás építményeivel és a hozzátartozó 13 hektáros, csak részben gondozott parkjával. Egyházának egyes részei több,  mint 700 éves múltra tekintenek vissza.

Maconka:a XIII. század táján épített késő románkori falusi templomával és a templom festményeivel.

Nagybátony: az Egyház-magasa dűlőben levő templom- és kolostor maradványaival, a faluban pedig a XVIII. század első harmadában épített falusi templomával, 
a vonzáskörzetébe tartozó Mátraverebély falu XIV. század végi gótikus temploma és a hozzátartozó Szentkúti kolostor XVIII. századi barokk temploma, mind turisztikai látványt nyújthat.
 

Nyomaiban fellelhetőek még a Gyürky-Solymosy uradalom lengyendi részének XIX. századi gazdasági épületei az ott levő vízimalom molnárházával, és a Felső-Lengyenden lévő Almássy uradalom egy részének maradványai. Szentkút mellett, mintegy pár száz méterre légvonalban található Szúpatak község eredeti telek- és építési formájának megőrzésével figyelemre méltó, és egyben szálláslehetőség lehet az egyre növekvő vallási turizmus szempontjából.

Természetvédelmi szempontból jelentős lehetőséget kínál a Mátra városhoz tartozó területe is. Ilyen a Bec-kút környéke, ahol ritka növények (kosbor) állnak védelem alatt.