A százhatvanhét évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából városi ünnepséget tartottak  március 14-én Bátonyterenyén, a Kossuth Lajos Általános Iskolában. A rendezvény a Himnusz után, a intézmény tanulóinak műsorával indult, majd Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője mondott beszédet. Ezt követően kerül sor a márciusi ifjak vándordíj átadására, majd koszorúzással, a Szózattal, és a Székely Himnusszal zárult az esemény.

 

Bátonyterenye. A városi ünnepségen a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta:az 1848/49-es forradalom és szabadságharc Magyarország történetének egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Százhatvanhét éve büszkén emlékezünk ezen a napon, határon innen, és túl, azokra, akik mertek szembeszállni az elnyomással, és ezzel megváltoztatták egy egész nemzet sorsát. Ilyenkor arra a szürke napra emlékezünk, amikor felébredt nemzetünk. A szívekben újra fellángolt az érzés, és a magyar nép a legnemesebb célért, a szabadságért küzdött. Nem munkálkodott a lelki terror, megtorlástól való félelem, a gyávaság, vagy a vagyonszerzés ösztöne. Az ember vágya csupán az volt, hogy visszakaphassa saját hazáját, és újra egyenlő lehessen a többi magyar, mert a hajdan szabad, és dicső népet láncon tartották fogva. Az ország szavak nélkül tűrt, és szenvedett, mert édesanyjuk nyelvét is elvették tőlük. Március 15-ét mi magyarok tettük ünneppé, nem egyszerűen az ölünkbe hullott. Nem örököltük, hanem teremtettük. Becsó Zsolt úgy fogalmazott: szeretjük március 15-ét, mert egyet jelent a szabadsággal, mert a magyarnak méltóságot, az országnak függetlenséget, a népnek felelős kormányt, közteherviselést, és sajtószabadságot, a parasztoknak jobbágyfelszabadítást adott. Azért is tiszteljük legnagyobb ünnepünket mert nemzeti színt teremtett. A politikus kiemelte: ne feledjük azt, hogy a színek mit is jelentenek. A piros=az erőt, a fehér=a hűséget, a zöld= a reményt szimbolizálja. Kitért arra is: most kell igazán az erő, a hűség, és a remény, tiszteljük március 15-ét, mert hősöket adott a magyar történelemnek. A márciusi ifjakat, Kossuthot, Széchenyit, a honvédőket. Tisztelet jár a bátraknak. Március 15-e a nemzet erejére, bátorságára, és szabadságvágyára emlékeztet bennünket. Arra az erőre amely már sokszor bizonyította, hogy közös erővel bármire képesek vagyunk. Arra a bátorságra amiről tudjuk, hogy mindig is ott volt a magyarokban. Arra a szabadságvágyra, amely a nemzet sorsát a történelem során meghatározta. Ez az erő, bátorság, szabadságvágy az, ami ma képessé tesz mindenkit arra, hogy Magyarország saját útját járja. Erő kell ahhoz, hogy problémáinkra saját megoldást találjunk. Bátorság kell ahhoz, hogy ezeket merjük alkalmazni, és szabadságvágy kell ahhoz, hogy bármilyen belső, és külső nyomás ellenére ezek mellett kitartsunk.

-A magyar nemzet szabadságszerető, és szabadságvágyó. Talán éppen azért, mert a történelem során kevés jutott nekünk belőle. Ahogy 1848/49-ben elutasították hőseink a függőséget, ugyanúgy kell tennünk ma is. Legyen szó akár politikai, gazdasági, vagy pénzügyi függőségről. 48/49-es hőseink is hittek abban, hogy Magyarország meg tud állni a saját lábán. Hittek abban, hogy a magyaroknak joga van a nemzeti függetlenséghez, az önállósághoz, a szabadsághoz. Ma is hinnünk kell ebben, hiszen 1848 óta tudjuk, hogy Magyarország, és a magyar nemzet boldogulása csakis rajtunk magyarokon múlik-emelte ki Becsó Zsolt, hozzátéve: így van ez Bátonyterenyén is. Hiszen mint mondta: a város boldogulása, fejlődése, elsősorban rajtunk, az itt lakó polgárokon múlik. Fontos a kormányzati támogatás, örömteli a kitüntető figyelem, de problémáinkra nekünk, helyben kell megoldásokat keresnünk. Széthúzás, gáncsoskodás, személyeskedés, és más városok érdekeinek helyben történő képviselete helyett, összefogásra, együtt gondolkodásra, de legfőképp cselekvésre, bátorságra van szükség. Amennyiben merünk elég bátrak, és erősek lenni, továbbá ragaszkodunk a város érdekeit képviselő elveinkhez, akkor hatalmas eredményekre vagyunk együtt képesek- ismertette, ezután Wass Alberttől idézett:

„Minden embernek kell legyen egy feladata ebben az életben – kötelességen belül, vagy azon felül is talán – mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be, ezt érezte tisztán és világosan. Minden embernek kell legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való.”

-          Higgyük el, hogy nem egy fogaskerék szerepét töltjük be, hanem hazájukat szerető, a hazáért bármikor felelősen cselekedni kész emberek vagyunk. Olyanok mint amilyenek a márciusi ifjak voltak-emelte ki a képviselő.

Ezt követően került sort –az immár 13. alkalommal Kastélykerti Művelődési Házban megrendezett  Márciusi Ifjak elnevezésű akadályverseny vándordíj átadására, melyet Nagy-Majdon József, polgármester  adott át a győztes Bartók Béla Általános Iskola Szabadságőrzői elnevezésű csapatának.  A rendezvény végén az önkormányzat, valamint pártok, szervezetek képviselői elhelyezték a emlékezés virágait, koszorúit, az udvaron található Kossuth szobornál.

Fotók: Szebeni Ádám

 

 

 

Archívum

Eseménynaptár

loader

 

Közvilágítási hibabejelentő

Bátonyterenye Város

Közvilágítási hibabejelentés:

Telefonszám: +36 80-980-071

(éjjel-nappal hívható - üzenetrögzítő)

 

e-mail cím: hibabejelentes@grep.lighting

Bátonyterenye Város weboldala
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Részletes információ a sütikről Tudomásul vettem